Lábaspajta nem épül 7 millióért

2011. szeptember 27. kedd, 12:33

A weboldalunkra feltöltött, "Az önkormányzatoknak joguk van a beruházástól elállni" című cikk előzménye:

"Takács Lajos: a pályázattal támogatott fejlesztések háromszor-négyszer annyiba kerülhetnek, mint az önerős beruházások.

A pályázatokkal támogatott fejlesztések háromszor-négyszer annyiba kerülnek, mint az önerős beruházások. Ezt állítja Takács Lajos dénesfai polgármester. Faluja a napokban emiatt lépett ki egy projektből. Nem akarnak ugyanis közel hétmillió forintot költeni „lábaspajtára"."

„Dénesfán nem épülhet lábaspajta százezer forintért négyzetméterenként. Főleg nem budapesti fővállalkozóval" – jelentette ki Takács Lajos. A község polgármestere egy kistérségi turisztikai
pályázattal kapcsolatban fejtette ki véleményét. Elöljáróban hozzátette: ők mindenesetre kilépnek a projektből.

A Kapuvár-beledi Többcélú Kistérségi Társulás nyert pályázatot a térség turisztikai fejlesztésére. A társulás tizenkét települése érintett kisebb-nagyobb beruházással. Dénesfa egy kerékpáros-pihenő kialakítására nyújtotta be  igényét. A települések tizenöt százalékos önrészt vállaltak a programban. Takács Lajos körülbelül egy hónapja szembesült a részletekkel.

- A községháza udvarán már rendelkezünk egy hasonló beállóval. Nyolcvanöt négyzetméteres, faszerkezetű pavilon, közvetlenül mellette mellékhelyiségeket is kialakítottunk. Három évvel ezelőtt másfél millióból építettük önerőből. Ki is használjuk egyébként, hiszen főként nyáron ott gyülekeznek a gyerekek, fiatalok és számos rendezvényünknek is helyet adott már. Egyfajta közösségi térré alakult. Úgy gondoltuk, ezt bővítjük a pályázati támogatással. Hatvannyolc négyzetméterrel lett volna nagyobb, ugyanolyan technológiával. Igaz, hogy kerékpártárolókat is kaptunk volna. Lehet, hogy hanyag voltam eddig, de most tűntek fel a részletek a beruházással kapcsolatban. Először
is a költségvetése. Kiderült ugyanis, hogy százezer forintért építenék fel négyzetméterenként, azaz összesen hatmillió-nyolcszázezer forintba kerülne. Az önrész így több mint egymillió forint lenne. Még egyszer mondom, ugyanilyen szerkezetű épületet, de nagyobbat mi összesen másfél millióért építettünk annak idején. Úgy döntöttünk tehát, hogy Dénesfa ennyi pénzt most nem ad ki „lábaspajtára".

A másik, ami bosszant, hogy a közbeszerzésben egy budapesti cég nyerte el a kivitelezést. Képviselője járt nálunk, megtekintette a helyszínt soproni alvállalkozója kíséretében. Mi viszont ahhoz sem kívánunk asszisztálni, hogy a fővárosi vállalkozó eltegye a komoly összeget, a kisvállalkozók, mesterek pedig minimális bérért dolgozzanak. Mi ebből a projektből ilyen feltételekkel kiszállunk. Takács Lajos megjegyezte: utánanézett és kiderült, hogy manapság könnyűszerkezetes házakat építenek százezer forintért négyzetméterenként. Álláspontját levélben elküldte a kistérségi társulatnak is.

- Felháborítónak tartom, hogy manapság, amikor áfaemelésről, drasztikus üzemanyagár-emelésről, becsődölt és kiszolgáltatott lakáshitelesekről szólnak a hírek, egy pályázat keretében ki lehet dobni ennyi pénzt. A takarékoskodásnak, az észszerűségnek nyoma sincs. Más településekkel én ugyan nem foglalkozom, mert nekem az a feladatom, hogy Dénesfa boldogulását szolgáljam. Annyit azonban megjegyeznék, hogy amíg Kapuváron szintén e turisztikai pályázat részeként háromszázhetven méternyi kerékpárutat újítanak fel húszmillió forintból, addig Dénesfán ugyanekkora utcát építettünk hat és fél millióból, önerőből. A tanulság megint csak az, hogy amelyik fejlesztés pályázati támogatással történik, háromszor-négyszer annyiba kerül, mint az önerős beruházások.

A Kapuvár-beledi Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének vezetője, Dukai Tibor a Kisalföld érdeklődésére elmondta: megkapták a dénesfai levelet és válaszoltak is rá.

- A polgármester úr és a képviselő-testület türelmét kértük. Utánanézünk az ilyenkor szükséges teendőknek és megpróbálunk olyan megoldást találni, ami nem veszélyezteti a beruházást. Abban is bízunk persze, hogy a dénesfaiak meggondolják magukat – fogalmazott.

CS. Kovács Attila

Kisalföld napilap 2011. szeptember 11. (szerda)

További információ

Vissza az előző oldalra | Vissza a tetejére