Jogerős a határozat
A megyei közigazgatási hivatal elutasította a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) fellebbezését, azaz a dénesfai jegyző környezetvédelmi bírsága jogerős. Mint arról korábban beszámoltunk (Kisalföld, 2005. március 16.), a Dénesfa határában lévő illegális szeméttelep tulajdonjoga az államé, az ingatlan kezelője az NFA.
A falu önkormányzata szerette volna tulajdonba venni a területet, ám a szervezet különböző indokokkal húzta az időt. A község jegyzője, mint elsőfokú környezetvédelmi hatóság közben felszólította az NFA-t, hogy a hulladéktól tisztítsa meg az anyaggödröt. Erre nem került sor, ezért dr. Gál László jegyző 100 ezer forintra bírságolta a szervezetet, ami nem fizetett, inkább a közigazgatási hivatalnál fellebbezett.
A jegyzői határozatot most helybenhagyta a hivatal, csupán a
Dr. Gál László a közigazgatási hivatal értesítése után levélben kérte az NFA-t, hogy teljesítse kötelezettségét és fizesse meg az 50 ezer forintot. „Ennek elmulasztása esetén a bírság behajtásáról intézkedek"-írja a jegyző, aki ezenkívül arra is felhívja a szervezet figyelmét, hogy a hulladéktól tizenötnapon belül tisztítsa meg az anyaggödröt, mert „...ellenkező esetben ismételten végrehajtási bírság kiszabására kerül sor."
– Egyetértünk a hivatal döntésével és örülünk neki -reagált Takács Lajos, Dénesfa polgármestere. – Számunkra azt bizonyítja, hogy egy olyan kis településnek is, mint a mienk, lehetnek jószándékú és előremutató elképzelései. Ezzel persze még nem oldódott meg a kérdés, hiszen a tulajdonjogot nem kaptuk meg. Ajánlatunk továbbra is áll: átvesszük, rendbetesszük és a jó gazda gondosságával hasznosítjuk az anyaggödröt.
Takács Lajos elmondta: várják az NFA válaszát és természetesen az 50 ezer forintos bírság befizetését is. Hozzátette: továbbra is vállalják, hogy a területet -akár önkormányzati költségvetésből is- megtisztítják a hulladéktól, de ez tulajdonjog nélkül elképzelhetetlen.
További információ
-
Megjelenés helye:
Kisalföld