Házakat vesznek Dénesfán az ''iskolapénzen''

2007. április 12. csütörtök, 00:44
Az iskolán megspórolt pénzt ingatlanba fekteti a dénesfai önkormányzat. Idén még csak másfél, aztán évente közel ötmillió forint áll rendelkezésükre.

Szeptembertől megszűnik az oktatás a dénesfai iskolában (Kisalföld, 2007. április 10.). A falu képviselő-testülete a fenntartáson „spórolt" pénzen házakat vásárol. Idén másfél millió forinttal, jövőre és a következő években öt-öt millióval számolnak.

– Jobban szerettük volna ezt a pénzt az iskolára fordítani, de ha már így alakult, próbálunk hasznos befektetést találni – indokolta a döntést Takács Lajos polgármester. – Az összeg rendelkezésre áll, hiszen év elején a költségvetésünkbe beterveztük. A faluban számos üres, de jó karban lévő, lakható ingatlan van, ha minden jól megy, kétévente egyet-egyet megvásárol az önkormányzat. Minimális, pár tízezer forintos ráfordítás, tatarozás után lehet költözni a házakba.

– Húsz-huszonöt éves megállapodást szeretnénk kötni, ez egyfajta kamatmentes kölcsön lenne. Miután ennyi év alatt kifizetik ugyanis az ingatlan vételárát, tulajdonukba megy át az épület. Úgy számoltunk, hogy egy-egy ingatlanért havonta harmincezer forintot kellene fizetni és persze vállalni az itt élést. Ha előbb elköltöznek, bérleti díjat fizetnek nekünk.
Az önkormányzati vezetők nem számítanak a lélekszám gyors növekedésére. Azt mondják, valamit kezdeni kell az üres házakkal, hiszen az örökösök többnyire már nem a faluban élnek. Abban persze bíznak, hogy az elöregedés folyamata lassul Dénesfán.

Az ötlet egyébként nem új a községben. Az önkormányzat az elmúlt években már két házat is vásárolt. Az egyikben két család lakik.
Siposék nem helyiek, de kapóra jött nekik a bérlakás és szívesen maradnának a faluban. Siposné Fehér Ildikó a Kisalföldnek elmondta: részleteket még nem hallott a községvezetők új tervéről, de elgondolkodtatónak tartja.

– Nem beszéltünk még erről a férjemmel, de alaposan meg kell terveznünk a jövőt. Jól érezzük magunkat Dénesfán, és ha az önkormányzat ajánlata jó, mindenképpen megfontoljuk – jegyezte meg a fiatalasszony.

A lakókat hirdetés, pályázat útján választanák ki Dénesfán. A jelentkezőkkel hosszú távú szerződést kötnének, lejártával a bérlők tulajdonába kerülnek a házak.
Siposné Fehér Ildikó és kislánya, Noémi jól érzik magukat Dénesfán. Megfontolják az önkormányzat ajánlatát.


 

További információ

Vissza az előző oldalra | Vissza a tetejére